|
Már négy nyáron rendeztünk nyári tábort a MultiCenterben. A táborban naponta úszás - a kerületi tanuszodában - , angol nyelvgyakorlás - a MultiCenter angol nyelvoktató programjával - és számítástechnikai programok szolgálják a hasznos időtöltést. A gyerekek visszatérnek, olyan gyerek is van, aki eddig minden nyáron volt a táborunkban, néha több turnusban is, és még csak ötödikes, tehát még van egy-két év, amig ilyen táborokba szívesen jön.
Minden évben más-más kreatív számítástechnika program várta a gyerekeket, akik ezek alatt a táborok alatt megtanultak prezentációt készíteni, elkészítették (az Excel programmal képletezve) a következő évi falinaptárukat, névkártyákat, üdvözlőlapokat és egyéb ötletes és hasznos dolgokat. Az utolsó tábor témája az animáció- és honlapkészítés volt, amit nagyon élveztek.
Somogyi Cenci készítette:
Deák Dani készítette:
A tábor élményéről álljon itt az egyik "törzstag" véleménye az első táborozása után:
Tábor a MultiCenterben
Az elmúlt években különböző táborokban voltam, de ehhez hasonlót még nem láttam. A tanév utolsó napján, a faliújságon megláttam egy színes szórólapot. Ismerősnek tűnt a logo, mert számítástechnika órán már jártunk a MultiCenterben. Ez az óra azért volt érdekes, mert a számítógépen érdekes programokat ismerhettünk meg. Ott találkoztam először web-kamerával, számítógéphez kapcsolt szintetizátorral és szkennerrel. Mivel szerettem volna ezekről a dolgokról többet megtudni, leszedtem a szórólapot és hazavittem. Később kiderült, hogy miközben én nyaraltam, szüleim beírattak ebbe a táborba. Izgatottan vártam a tábor első napját. És végre eljött. Reggel én érkeztem elsőnek. No persze Margit néni, Anikó néni és Péter bácsi után, akik már ott voltak és sok szeretettel fogadtak. Ezután megérkezett a többi gyerek is, és nagy örömünkre mindjárt játszani kezdhettünk. A nagy játékban megéheztünk és következhetett a tízórai. Eközben a tanár nénik ismertették a tábor részletes programját. A délelőtti angol óra után, melyet Tizedes Éva néni tartott, Péter bácsival a művészeti informatika teremben dolgoztunk egy órát. Az ebéd utáni játék végeztével egy frissítő úszás következett a Németh László Uszodában. Visszaérkezés után sonkás kiflit majszoltunk uzsonnára, majd újra játszottunk. És ez így ment nap-nap után. Szkenneltünk, játszottunk, diát készítettünk. Legjobban azonban a pólóra vasalható egyedi képeknek örültünk. Én a tengerimalacom legjobb fényképét vasaltam rá a pólómra. A tábor végére elkészítettük a tábori újságot, melynek minden egyes része a mi kezünk munkája volt.
Aki egyszer már kipróbálta ezt a tábort, az biztos, hogy jövőre is fog menni. És biztos, hogy én is megyek!
Somogyi Crescencia
Hegedűs Géza Ált. Iskola 6/c
|
|
|